Kolesza Edit  alkalmazott fotográfus/ fényképész

   1981-ben láttam meg a napvilágot  Budapesten. 2001-ben  
egy barátom, az általa készített természetfotóit mutatva, csinált
kedvet a fényképezés  rejtelmeinek  megismeréséhez.  A hob-
byként  megmaradt  természetfotózás mellett, egyre  inkább a
portré  és  emberábrázolás  felé  irányult a figyelmem, és nem
sokkal  ez  után, akkori  főnököm felkérésére, elvállaltam  egy
tervben   lévő  színészügynökség   portfolióinak   elkészítését.
Izgalmas  kihívásnak  ígérkezett.  Az elkészült  fotók sikerének
köszönhetően   egyre   több  és   több   megbízást    kaptam.
   2007- ben  hoztam egy  fontos  döntést,  ott hagytam akkori
munkámat,   beiratkoztam  egy  nagy  múltú  iskola  fényképész
szakára és elhatároztam, hogy hivatás szerűen fogom folytatni a
fényképezést.  Nem véletlenül  használtam a  HIVATÁS  szót-
ennek  kifejtése  a  „néhány  gondolat a  fotózásról”   oldalon
olvasható”.
    Még   ebben   az   évben   indultam  a  IV.NEMZETKÖZI
Fotókiállításon valamint 2008-ban az IFJÚ ALKOTÓK kiállításán,
mindkét  pályázaton  első helyezést  értem  el.
    Kérem, tekintse meg referencia munkáimat és amennyiben
megegyezik elképzeléseivel, keressen meg az elérhetőségeim
egyikén!